13445627_806025079530048_1525203312347348076_n

A versenyjog komplex jogterületté fejlődött Magyarországon az elmúlt 25 évben. Alkalmazása, valamint a versenyjogi megfelelés időről időre számos kérdést vet fel, – versenyjogi aktualitásokról cseréltek eszmét a szakma legjelentősebb képviselői az első Magyar Versenyjogi Fórumon.

A GVH legalább annyira érdekelt a tisztességes verseny feltételeit biztosító jogkövető magatartás kialakításában, mint maguk a piaci szereplők, akiknek megfelelési törekvéseit a versenyhatóság is támogatja a jogszabályok adta keretek között – hangsúlyozta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a mai hagyományteremtő céllal megrendezett konferencia megnyitó beszédében. Elmondta, hogy a GVH ennek megvalósítására, valamint a mindinkább ügyfélbarát hivatali működésért jogszabály-módosításokat is kezdeményezett, folyamatosan felülvizsgálja közleményeit és tájékoztatóit, és lehetőségeihez mérten lépéseket tesz azért, hogy a versenyjogi szabályok minél szélesebb kör számára váljanak befogadhatóvá és megismerhetővé, ami alapfeltétele e rendelkezések megfelelő alkalmazásának.

Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Magyar Versenyjogi Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte a versenyjogi kultúra hazai fejlesztésének fontosságát: A legnagyobb kihívásnak a kis- és középvállalatok versenyjogi megfelelésének további javítását tartja. Külföldi példákon is bemutatta, hogy a kisebb méretű és kevesebb erőforrással rendelkező cégek megfelelésének biztosítására egyszerűbb, de a nagyobb versenytársaikéihoz hasonló hatékonyságú megfelelési programok kialakítására van szükség.

A konferencia bevezető előadását Csiszár Pál, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának igazgatója tartotta az EU aktuális fúziókontroll gyakorlatáról az oligopolisztikus piacokon.

A konferencia további témái átíveltek az elmúlt időszak meghatározó kérdéskörein; Richard Whish, a King’s College London emeritus professzora, a Versenyjogi Fórum díszvendége az információcseréről beszélgetett a Versenytanács egyik tagjával és neves ügyvédekkel. Ugyancsak az első panelbeszélgetésben vitatták meg a résztvevők a kartellekben résztvevő vállalkozások felelősségi kérdéseit. A paneltagok gyakorlati példákon keresztül mutatták be a versenyjogi rendelkezésbe ütközőnek minősíthető információkat és adatokat, például fúziós felvásárlásoknál, horizontális és vertikális megállapodásokban, valamint kitértek a kartellben segédkező vagy közreműködői szerepet játszó tagok felelőssége megállapíthatóságának alapjogi és esetjogi kérdéseire, figyelemmel a magyar (betonkartell, pharmakartell), illetve az uniós tagállamok versenyhatóságainak döntéseire.

Kovács András György, a Kúria tanácselnöke, valamint Tóth András, a Versenytanács elnöke részvételével kerültek szóba a közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálatának újdonságai. Rozsnyai Krisztina, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa pedig a közigazgatási eljárás szabályait tartalmazó törvény (Ket.) módosításának hátterébe nyújtott betekintést.

A délutáni beszélgetésekben jogalkotói, hatósági és bírósági jogalkalmazói, valamint képviselői oldalról vitatták meg a magánjogi jogérvényesítés legújabb fejleményeit, illetve a versenyjogi rendelkezések megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló irányelv átültetését a magyar jogba. Végül vállalati, szövetségi és versenyhatósági szemszögből hallhattunk a versenyjogi megfelelés példáiról.

A konferencia szünetében az 1931. évi XX. törvénycikkhez köthető magyar versenyjog korai szabályait és intézményrendszerét feltáró jogtörténeti kutatáshoz kapcsolódó kiállítást tekinthették meg az érdeklődők.

A Magyar Versenyjogi Fórum előadásai szerda (június 15.) délutántól elérhetők a GVH honlapján.

Write a comment:

You must be logged in to post a comment.

logo-footer

MARADJON KAPCSOLATBAN: