Minden rendben ment az ideiglenes fogtöméssel
Nem mondom, hogy mindig könnyű az irodában dolgozni, de alapvetően szeretem a munkám. Ráadásul mivel sokat ügyfelezünk is, ezért van ám jövés-menés és élet az irodában, a legtöbb nap csak úgy repül az idő… Persze tagadhatatlan, hogy az is nagyon sokat számít, milyenek az ember kollégái. Én pedig állítom, hogy ilyen téren is nagy szerencsém van: igazi összeszokott, harmonikus csapat a miénk. Azt azért túlzásnak tartom, amikor a családhoz hasonlítják egy munkahely életét, de jó szövetségesei vagyunk egymásnak.
Nemrég sürgősen ideiglenes fogtömésre volt szükségem, és mázlim volt, mert el tudtam kérni magam a munkából, és még viszonylag hamar sikerült időpontot is kapnom a budapesti Kacsa utcai rendelőbe, amit ráadásul az egyik kollégám ajánlott a figyelmembe. Az ideiglenes fogtömés tehát már elkerülhetetlen volt, így nagyon örültem annak, hogy a látóterembe került a Fogorvos Budapest szakértő csapata, és még a honlapjukat is volt időm lecsekkolni a személyes találkozás előtt. Kifejezetten tetszett, hogy nem árulnak zsákbamacskát az árakkal kapcsolatban, így tudtam azzal kalkulálni, hogy mennyibe fog nekem kerülni ez a kör az ideiglenes fogtöméssel kapcsolatban.
Azt is tudtam, hogy valószínűleg egyéb dolgokra is fény derül majd, így amikor az egyéb kezelések árlistáján pillantottam végig, megnyugodtam, hogyha bármi történik, akkor is megfizethető költségekkel fogok találkozni. A fogorvosbudapest.info oldalon ráadásul a „Munkatársaink” felület alatt megismerhetjük az itt dolgozó szakembereket, szerintem ez is kifejezetten jó ötlet volt a weboldalra, bennem abszolút növelte a beléjük vetett bizalmat. Aztán persze személyesen sem kellett csalódnom, minden a lehető legnagyobb rendben ment. Örök hála a kollégámnak, és most már én is szívből ajánlom a fogorvosbudapest.info csapatát!